Egyszer volt, hol nem volt, nagyon régen volt, az Óperenciás tengeren is túl volt, még az üveghegyeken is túl volt, de az is lehet, hogy a szomszéd faluban volt.
Élt egyszer egy költő, egy poéta. Ennek a poétának az volt a kedvtelése, hogyha meghalt valaki, a sírkövére éjszaka, mikor senki nem látta, verset vésett, mondókát, sírfeliratot írt. Mindig az igazat írta.
Ebben a faluban az emberek nagyon sokáig éltek. Azért éltek sokáig, mert nem voltak iszákosak, nem dohányoztak, mindig jó kedvük volt, nem mérgelődtek, nem haragudtak egymásra. Sokat mozogtak, dolgoztak, a fiatalabbak meg sportoltak. Volt közöttük száz éves is, kilencvenéves meg nagyon sok, de a nyolcvanévet szinte mindenki megérte.
Mikor közeledett a haláluk órája, elgyengültek, mindenük fájt, semmiben nem lelték örömüket, és azon könyörögtek, csak jönne már a halál, hogy véget érjen a szenvedés.
No, mondom, amikor, amikor nagyon idős korukban meghaltak, a költő megirta a sírfeliratukat. Aki jó ember volt, arról szépet írt, akinek hibája volt, a költő azt is beleírta a sírfeliratba, aki sem jó, sem rossz nem volt, annak olyan verset írt, ami a mesterségére, foglalkozására emlkeztetett.
Volt a faluban egy jószívű szakácsnő, száz éves korában halt meg. Róla ezt írta a költő:
Itt nyugszik Vargáné Rózsi a halott,
Kinek nyelvénél csak a szíve volt nagyobb,
Rétest nála senki jobbat nem sütött,
Kár, hogy végórája ütött!
Volt egy gyógyszerész, ő csak nyolcvanévet élt, és az volt a hibája, hogy néha gyógyszer helyett mérget kevert az orvosságba, ha felesége nem figyelt volna rá, bizony nagy kárt is okozhatott volna. Ennek a következőt írta a poéta:
Életemben eleget
Kevertem a mérgeket.
Mérget többé nem keverek,
Mert a halál megmérgezett.
Volt egy orvos is, aki csak a mások egészségével töródött, a sajátjával nem, no meg azzal, hogy sokat keressen. Ő a követekező sírfeliratot kapta:
Másokat gyógyitottam,
Magam hanyagoltam,
A pénzt meg hajszoltam,
Hát csoda, hogy meghaltam!
Volt egy fodrásznő, aki miközben a hajakat bodorította, azokról, akik nem nála készítették a frizurájukat, minden csúnyákat mondott.A fodrász sírfelirata ez lett:
A sok pletyka,
Ami a fülemen bejött, és a számon kiment,
Végül az agyamra ment.
Ez okozta halálom,
Más okát nem találom.
Volt egy fogtechnikus, aki egész életében csak mintázottt, fémet öntött, és fogakat gyártott az embereknek. A költő a következő verssel jutalmazta meg:
Fogakat gyártottam, amivel haraptak,
Végül magam is
A fűbe haraptam.
Volt egy főnök is, akit nem szerettek a beosztottjai, mert mindig igazságtalanul bántotta őket, és szegény beosztottak mindig panaszkodtak a poétának. Ez a főnök nagyon hamar meghalt, alig érte el a hetvenöt évet. A poéta ezt írta a sírjára:
E főnököt addig szidtátok,
Míg megfogant az átok.
Többé nem ügyel fel rátok,
Sírban mélyen elástátok.
Volt egy asszonyság, aki a férjének minden pénzét ruhára, cicomára költötte, hogy sokszor a gyerekeknek még kenyérre sem maradt. Csak azért nem zavarta el az úra, mert nagyon szerette. Még ma is ez áll a sírkövén:
Itt nyugszik a Laura,
Szerette őt az úra,
Szerette és ruházta,
Kiürült a tárcája.
A leghosszabb verset az autószerelő kapta, mert sokszor megjavította a költő kocsiját:
Addig jártam az aknába,
Földet dobtak énutánam.
A dugattyúm beragadt,
A gyujtásom kimaradt.
Merci, zsiga hiába
Sírdogál már utánam.
Feleségem a drága
Nem vár többé az ágyba.
Egy szomorú napon, százkét éves korában a költő is meghalt. Saját sírfeliratát megírni már nem tudta. Ez a feladat a feleségére maradt, aki évek hosszú során megtanulta a verscsinálás mesterségét. Szegény férjéről ezt írta:
Itt nyugszik a poéta ,
Az igazat megírta,
Felesége síratja.
Vigyázzatok emberek!
Csaló kontár mesterek!
Bizony él még poéta,
Hibátokat megírja!
Írhatnám még a sírkövek feiratait, hisz olyan sok van, hogy annak se szeri, se száma, csak fogytán van a papírom, meg édesanyám hív palacsinta vacsorára.
Még csak annyit, hogy ebben a faluban az emberek évente legalább egyszer, november másodikán, de van aki többször is, kimennek a temetőbe, és olvasgatják a sírfeliratokat, aztán elmennek haza, és elhatározzák, hogy jó emberek, jó orvosok, jó mesterek, jó patikusok, jó gyerekek lesznek, nehogy az ó sírkövükre is rosszat véssen a költő, mert amit a költő rávés a sírkőre, amíg a világ világ, ott marad, és még a késői unokák is megtudják, ha valami rosszat, gonoszat tettek.Nem is tesz senki rosszat ebben a faluban, ezért hívják a jó emberek falujának.
