Először is bemutatkozom a kedves olvasónak. l946 augusztus 18-án születtem. Jogi egyetemet végeztem.Egy dunántúli kisváros ügyvédi munkaközösségében dolgozom. Egy évvel ezelőtt egyik idős kollégám nyugdíjba ment, iratait, ügyeit átadta nekem. Gondos utód lévén áttanulmányoztam az aktákat, ha jönnek a kliensei, tájékozott legyek az ügyeikben. Volt ott minden, adásvétel, válóper, öröklés, unalmas civódások, tyúkperek, de volt egy titokzatos levél, ami nagyon felkeltette a kiváncsiságomat, annál inkábbis, mert az írója ismerős volt.

     Tisztelt doktor úr! (Igy tituláltatott a kollégám)

   Nagyon szépen megkérem, ha meghalnék, bontsa ki azt a másik lezárt borítékot, és tegyen úgy, ahogy abban leírtam. Aláírás: Balog Józsefné; született Sípos Rozália. Címnek édesanyám alsóvárosi háza volt megadva. A nyitott boritékban egy másik, lezárt boríték is volt, amit nem mertem felbontani. Első olvasásra alig értettem meg a dolgot, de rögtön elhatároztam, hogy utánajárok, de azonnal, kiderítem az igazságot, megfejtem a titkot!

    A család legértelmesebb tagja hajdani nevelőapám, miután örökbe fogadott, édesapám volt. Elmondtam, hogy édesanyám írt egy levelet az ügyvédi irodába, amiben olyan furcsa dolgok vannak, amiket nem nagyon értek.Köntörfalaztam, hogy édesapám úgy gondolja, tudom, mi van a levélben, tehát, ha bármit mond, az nem titok, legfeljebb magyarázat.

     -Tudod fiam az úgy volt, hogy a te öregapádnak, a Steiner Jánosnak a Baktában volt öt hold szölleje egy takaros kis présházzal. Én egyetlen fia voltam, mert akkor az egyke volt a divat. A szomszédunk volt a Neiner Pista bácsi. Nekik is egy gyerekük volt, a Neiner Bözsike. Apám meg az öreg Neiner sokat veszekedtek. Minden kis marhaságon megóroltak egymásra, ha szüretkor a ló kitaposott két szőlőtőkét, azért, ha valaki megdézsmálta a szöllejüket, azok csak mi lehettünk, ha a perenoszpóra meglepte a szöllejüket, annak is mi voltunk az okai. Persze a valóságos ok nem ez volt, hanem az, hogy az idősök irigyelték egymás szöllejét, az öreg Neiner még a présházat is. Mindegyik azt szerette volna, ha egy tagban lenne tíz hold szölleje. Az öreg Neinernek még a présházra is nagyon fájt a foga.Minden szüretkor le kellett hordani neki a csömögét az alsó utcai házába, ott elrendezni. Három hétig nagy rumli volt a házánál, amiért a szomszédok, de még a felesége, a Nani néni is állandóan marták. Építhetett volna présházat a saját szöllejébe is, de a fukarsága nem engedte, meg akkor ki mkellett volna szedni néhány szőlőtőkét, azt meg sajnálta. Én jó pajtása voltam Bözsikének, pedig tiltottak tőle.

     -Mit barátkozol azzal a Neiner lánnyal! Nem valók hozzánk! -mondták-

     Ahogy kamaszodtam, egyre kevesebbet találkoztam Bözsivel, annál inkább megtetszett édesanyád, a Rózsika. Takaros, faros, bögyös lány volt, napszámban is volt nálunk, mert nem sok földjük volt, ránk szorultak. Szorgalmas, jó dolgos is volt, szóval beleszerettem, moziba is eljártam vele, tánciskolából is hazakísértem. A Neiner Bözsi rendes lány volt, de nekem nem tetszett, lapos volt, se elől fölül, se hátul alul nem volt rajta mit fogni, de az öregek nem így látták. Egyre többet beszélgettek, poharaztak, összesegítettek.

     Egyszer aztán elém állt az apám.

     -Feri, ide figyelj! Olyan szép kis menyecske lenne ez a Neiner Bözsi! Az Isten is egymásnak teremtett benneteket. Vedd el feleségül, nem bánod meg!

     Édesapám, ne haragudjon meg, de én nem veszem el Bözsit! Nincs vele semmi bajom, de nem bírnám megcsókolni, nincs rajta mit fogni, olyan, mint a deszka.

    -Nincs igazad fiam, nagyon szép, olyan, mint a Karády Katalin.

    -De én nem a Karády Katalint, meg nem a Neiner Bözsit akarom feleségül venni, hanem a Sípos Rózsikát!

    -Azt a cafkát, azt az éhenkórász senkiházit, akinek csak fél hold földje van, az is Ebesen, a Neiner Bözsinek meg öt hold szölleje van a présházunk mellett Baktában!

     -Értem miről van szó! Mindegy, hogy kivel élek, kivel teszem tönkre az életem, csak az  a lényeg, hogy egy tagban legyen tíz hold szőlő!

     A házasság ezután a Neiner Bözsivel benne volt a levesben, minden ebédnél szóba került

    -Hogy állsz már a Bözsivel? Megkérted  kezét? Mikor veszed meg a gyűrűt?

    Hónapokon keresztül folyt a rábeszélés, hogy vegyem el a Bözsit, de nekem eszem ágában sem volt, egyik fülemen be, a másikon ki, amit mondtak.

    Az öreg Steiner nem volt részeges ember, de ha berugott, veszett volt, mindent rá kellett hagyni, mert ha valaki ellent mondott, azzal kötekedett, meg goromba volt. Sohasem felejtem el 1929 december 15-e volt. Bort fejtettek a Neinernél. Mire vége lett a borfejtésnek, jól beittak, hogy miről beszéltek, nem tudom, de biztos, hogy rólam, meg a Bözsiről. Ahogy apám hazaért, rögrön elém állt.

    -Gyerek, megvetted már azt a gyűrűt?!

    Nem szóltam neki, tudtam, hogy ellent nem mondhatok, inkább hallgatok

    -De a kutya szentségit! Hozzád beszélek, az apád vagyok, felelj!

    -Nem vettem meg.

     -De ha egyszer azt mondtam, hogy kérd meg a Bözsi kezét, vedd meg azt a gyűrűt! Miért nem vetted meg? Hogy merészelsz szót nem fogadni! Ameddig az én nevem viseled, ameddig az én kenyerem eszed, engedelmeskedned kell!

    Most már mindegy volt, ellent mondtam, visszaút nem volt.

     -Idefigyeljen édesapám, ha a Föld az Éggel  összeszakad, akkor sem veszem el a Bözsit!

    Ez a szemtelen hangnem annyira felbőszítette apámat, hogy bicskát rántott rám. El kellett ugranom előle, nehogy belém vágja, Mögé kerültem, elmarkoltam a karját, kivettem a kezéből a bicskát. Nem szóltunk többet egymáshoz, lefeküdtem, az idős is lefeküdt. Egész éjszaka nem csuktam le a szemem, azon töprengtem, mit tehetek. Az öregek aludtak, én meg azon töprengtem, hogyan üssem nyélbe a dolgot, hogy jó legyen, az idősökkel se kelljen összeveszni, meg a Rózsika legyen a feleségem, Szüleimnek nem szóltam semmit, édesapámat kerültem. Napközben tettem vettem, ahol nem voltak, este meg akkor mentem be a házba, amikor már aludtak. Nem féltem apámtól, hogy agyonszúr, a veszekedéstől viszolygott a hátam. Addig gondolkodtam, míg végre kitaláltam a megoldást.

     A veszekedést követő vasárnap 11 óra tájban, amikor az idősek már aludtak, fölkerekedtem, először elmentem Bözsihez, utána édesanyádhoz, a Rózsikához. Elmondtam, hogy milyen vihar volt nálunk. Megbeszéltem a Bözsivel, meg a Rózsikával, hogy találkozunk éjjel a temetőben, ott nem hallgat ki bennünket senki, a halottak nem árulkodnak.

     Éjfélkor, amikor a toronyóra ütött, ott voltunk mind a hárman. Azt mondtam, Isten a tanúm, amit mondok, tiszta szívemből mondom. Nem tudok többet ellenállni apámnak, el kell vegyelek Bözsi, de ne haragudj rám, semmi rosszat nem tudok rád mondani, de azt, hogy a feleségem legyél, el nem tudom képzelni. A Rózsikát szeretem, ha tehetném, már holnap feleségül venném.

     -Nem haragszom Feri, nekem is van választottam, a Balog Józsi. de apámék hallani sem akarnak róla, azt mondják, ha nem megyek hozzád, elzavarnak Pestre szolgálni valami nagyságos asszonyhoz, meg nagyságos úrhoz, aki még talán disznókodna is velem.

    -Lányok,  nincs más hátra, meglesz az esküvő, de én itt a Rózsika előtt kijelentem, Bözsi, te csak névleg leszel a feleségem, az ágyban a Rózsika lesz, Bözsi, te meg szabad leszel, azt szeretsz, akit akarsz.

    -Jajj édes jó Istenem, csak most segíts meg! Te látod a lelkem, nem kell nekem senki más, csak a Balog Józsi, akkor is ha csak egy gatyája van.

     -Feri, ha nincs más megoldás, én is belemegyek. Még mindig jobb, mintha azt mondanád, hogy így szeretlek, meg úgy szeretlek, aztán titokban a Bözsivel hálnál -mondta Rózsika.

    Így zajlott le az éjszakai tanácskozás az alsó temetőben. Másnap megvettem a gyűrűket, átmentem Neinerékhoz, megkértem a Bözsi kezét, aki igent mondott. Otthon is elmondtam az idősöknek. Nagy volt az öröm, édesanyám vigasztalt.

  - Majd összeszoktok fiam.

    -Még Karácsony előtt megvolt a kézfogó. Bejelenzkeztünk a parókián, a templomban kihirdettek bennünket. Januárban eljegyzés, 193o  farsangján meg is esküdtem  Neiner Bözsivel. Egy szobában aludtunk a Bözsivel, de külön ágyban, eszünkbe sem jutott egyikünknek sem, hogy bármit is kezdjen a másikkal.

    Tavaszodott, a szőlőben megkezdődött a munka. Az idősök fáradékonyak lettek, én sem bírtam 1o hold szőlővel. Azt mondta a feleségem, a Bözsi, vegyük fel vincellérnek a Balog Józsit,  présházban ellakhat, gondozza a bort, a szőlőt. Tudtam, hogy miért mondja, beleegyeztem, hisz a temetőben  azt mondtam, szabad lesz a szerelemben. Én is előálltam a javaslatommal.

    -Szegény anyám nem is lát jól, beteges is, meg kell fogadni a Sipos Rózsikát takarítani, meszelni, varrni, ami munka akad a házban. Ilyen nagy gazdaságban kell egy szorgalmas fehér cseléd. Kialakult a négyszög.

    A Rózsika szorgalmasan járt hozzánk, inkább estefelé jött, amikor otthon már elvégzett. Későn végzett a munkával, nem mert egyedül hazamenni, mondtam neki, Rózsika, én nős ember létemre nem kísérgetlek, de a kisszobában megalhatsz, aztán reggel világosan hazamehetsz. A Rózsika sokszor egymásután két-három nap is a kisszobában aludt, én meg éjszakánként vigasztalgattam. 31 januárjában kezdett gömbölyödni a Rózsika hasa. Féltem, hogy hírbehoznak, vagy gyanút fognak, ezért mondtam a Rózsikának, hogy gyorsan házasodjanak össze  Balog Józsival. A Józsi is bele volt avatva a dologba, így gyorsan ment minden, még 31 farsangján össze is házasodtak. Sutyiban én adtam a pénzt a lakodalomra.

   Julius hetedikén megszületett a Józsika, aki Balog József névre hallgatott, bár én voltam az apja, ugyancsak a 32-ben született Ferinek  és a 34-ben született Istvánnak is.

      - Az élet folyt rendes kerékvágásban. A Balogné Rózsika rendszeresen lejárt takarítani, meszelni, mosni, varrni a Honvéd utcai házba, a Bözsi meg feljárt a présházhoz leellenőrizni a vincellért, körülnézni a szőlőben. Az anyaság nála sem maradt el, 1933 januárjában megszületett a Lacika, 1934 októberében a Bandika, hivatalosan Steiner László és Steiner András, de ha szigoruan vesszük a dolgot, nekem, Steiner Ferencnek egyikhez sem volt közöm. Az általam nemzett gyerekek éltek a présházban, a Balog Józsi  által nemzettek a Honvéd utcai házban. Én nagyon vigyáztam, hogy mind az öt gyereknek meglegyen mindene, semmiben ne szenvedjenek hiányt. A présház, a Honvéd utcai ház meg a gazdaság lehetővé tette, ha megkivánjuk egymást, szerelmünk beteljesedjen. A szomszédok, rokonok gyanakodtak, vagy sem, nem tudom, látszólag minden rendben volt.

     194o-ben édesanyád, a Rózsika kezdte firtatni a dolgot, hogyan is lesz az öröklés, mert ugye hivatalosan a Honvéd utcai gyerekek örökölnek, pedig azok nem is az én gyerekeim, az én gyerekeim a présházban laknak, és törvényesen semmit sem kapnak.Elhárítottam magamtól a kérdést, Még élek, várjátok meg még meghalok! Aztán a hatalmasok megoldották a kérdést. A Józsi is, meg én is SAS behívót kaptunk. Egyenesen az orosz frontra küldtek bennünket. Jó is, hogy egyszerre kaptuk. Egyszerre búcsuztatott bennünket a két asszony, mindegyik az úrát meg a szeretőjét. Kint voltam a Don kanyarban egy században a Józsival. A nagy ellentámadás után fogságba estünk, utána Józsiról semmit sem tudtam.

     Vége lett a háborúnak. Még ma sem tudom hogyan, de az első transzporttal hazaküldtek, pedig más német nevüeket Szibiriába küldték bányába. Lényeg az, hogy 45 nyarán itthon voltam, várt rám a feleségem, a szeretőm meg öt gyerek. Csont-bőrré lesoványodtam, alig éltem.  bözsi egyre faggatott, nem tudom e, hogy mi van a Józsival, de csak azt tudtam mondani, 42 ben fogságba estünk, aztán őt máshova vitték, nem hallottam róla hírt. Eleinte asszonyra meg házaséletre nem is gondoltam, örültem, hogy éltem, gondos ápolásra szorultam. A Bözsi, aki érezte, hogy soha nem látja meg, akit szeretett, nagyon beleélte magát a gondos feleség szerepébe, orvost hívott, kuruzslót is hívott, javasasszonyokat, finom ételeket főzött, fürdetett mindenféle gyógyteákban, masszírozta sorvadt izmaimat. Meg is változott a Bözsi, hízott egy kicsit, ami előnyére vált, szép, asszony formájú lett. Egyik masszírozás közben éreztem, hogy visszajött a férfiasségom. Hirtelen az jutott az eszembe, miért ne szeretkezhetnék a hites feleségemmel. Nem ellenkezett. A gond akkor keletkezett, amikor úgy maradt. A rokonok, szomszédok nem csodálkoztak. Természetes dolog, hazajön a katona a háborúból, szerelemre lobban a felesége iránt, az asszony örömében szül neki egy gyereket.Rózsikának viszont rosszul esett, szóvá is tette.

    -Feri, nem ezt ígérted!

Bözsi már nem is volt fiatal, a terheség is lekötötte, nem szorgalmazta a szerelmet, a Rózsika annál inkább, úgy érezte, el akarják venni tőle, ami az övé Én, aki három és fél évig  még messziről sem láttam nőt, nem tudtam, nem is akartam visszautasítani Rózsikát, amikor hozzámbújt. Így születtél te édes fiam 1946 augusztus  18-án. A látszólagos béke, egyensúly egyszeriben felbomlott. Most már a rokonok, a szomszédok is látták, hogy a Sípos Rózsi nem a Balog Józsitól lett terhes. Sok álmatlan éjszakám volt, azon töprengtem, hogyan oldjam meg a magam által összebogozott csomót, végül az oldotta meg a dolgot, hogy a Rózsika gyerekeit örökbe fogadtam, a hivatalos gyerekeim meg az édesgyerekeim, mind az én gyerekeim lettek, így van most veled együtt hét fiam. Igyekeztem jó apátok lenni, nem tettem kivételt egyikőtök közt sem. Kicsit zavaros  ez az egész dolog, de így hozta a sors, talán másként alakul, ha az idősök nem makacskodnak, ha nincs háború, nincs betegség, de ezen már nem lehet változtatni.

    -De édesapám, hogy lettem én Balog Péter, hiszen a Józsi odamaradt.

    -Nem volt az olyan nehéz. A Józsit még ma sem nyilvánitották holtnak, nincsenek tanúk, akik hivatalosan bizonyitanák, hogy meghalt, így az a természetes, hogy édesanyád hites ura a te névadó szülő apád. Persze itt mindenki tudta, az anyakönyvvezető is sejtette, hogy aki odamaradt a Donnál, az nem ugrott haza, hogy teherbe ejtse a feleségét, de a papirforma szerint a Józsi volt az apa. Hogy ne legyen semmi gond, az ügy elé fogtam egy hízót. Megígértem az anyakönyvvezetőnek, karácsonyra megkapja, ha az anyakönyvezés úgy lesz, ahogy én szeretném. Tudod, milyen nagy szó volt ez a jegyrendszer idején! Tíz liter baktai rizlinget is kapott hozzá. Két évig előre köszönt a tekintetes úr. A hízót fel is dolgoztuk, hurka, kolbász , szalonna formájában kapta meg, Húsvétkor meg a füstölt sonkákat, akkor is megtoldva tíz liter baktaival. Beszéltél már édesanyáddal?

   -Még nem, holnap keresem fel, de mi lett a présházzal?

    - 52 ben államosították, semmit nem kaptunk érte.

    - Menj át Bözsi anyádhoz, itthon van!

   -Köszönöm édesapám, hogy ilyen részletesen elmondta, nem gondoltam volna, hogy így volt

    -Hiszen édesanyád leveléből tudhattad!

    -Csak édesanyám két levelet írt az ügyvédnek, a nagyobb borítékban volt egy kisebb boríték meg egy levél, a levélben annyi volt, hogy az ügyvéd édesanyám halála után bontsa fel a kisborítékot, azt nem mertem felbontani, a kiváncsiság hajtott ide. Most már tudom a lényeget, megkérdezem az asszonyokat is, lehet, hogy ők máshogy látják.

    Fene a csavaros ügyvéd eszed! Jól becsaptál, azt hittem, tudod a dolgokat, csak részletekre vagy kiváncsi.

     Apám esküdt feleségével lakott a Honvéd utcai házban, anyám 1952-ig a présházban, majd két évig albérletben, 54-ben elkészült a gazdaság központi épülete, akkor ismét beköltözhetett a régi présházba négy gyerekkel. 1966 ra a Neinerék kihaltak, Bözsi megengedte, hogy édesanyám az alsóvárosi házba költözzön, azóta is ott él.

    Amikor belptem, Bözsi anyám éppen a Bibliát olvasta.

   - Bözsi mama, beszélni szeretnék magával őszintén, négyszemközt. Az ügyvédi irodában kezembe akadt egy levél, amiben olyan sokmindent írt édesanyám rólunk, magukról, szeretném hallani a maga szájából az igazat.

    -Édesapáddal beszéltél már?

    -Beszéltem

    -Akkor ő már mindent elmondott.

    -Én azért magától is szeretném hallani. Szeretném tudni az igazságot, ezért több oldalról is kérdezősködök.

    -Régen volt már, nem érdemes a multat bolygatni, de azért elmondom, ha tudni akarod. Nagyapádnak, meg az én apámnak egymás mellett volt a szöllejük, nagyon szerették volna egytagban látni mind a tíz holdat, ami másként nem lehetett, csak, ha engem összeboronálnak apáddal, mármint a Steiner apáddal, csakhogy én őt nem szerettem, érett fejjel bután hangzik, de viszolyogtam tőle. Olyan tízéves lehettem, amikor együtt játszottam vele. Azt mondta, leveti a cipőjét, mert töri a lábát. Levetette a cipőjét, a lába meg olyan büdös volt, majd elájultam.

     Egyszer édesapámék, akik addig csak szapulták a Steinereket, azt mondták, hogy a Feri, mármint az apád nagyon jóravaló gyerek. Később már azt mondták. jól jár az a leány, akit elvesz feleségül, aztán az következett, ha én feleségül mennék hozzá, az a földi menyország lenne. Én meg azt mondtam, inkább öngyilkos leszek, mint a Feri felesége, mert annak olyan büdös a lába, mint a véce.

   -Büdös ám az édesapád, mindjárt megmondom, hogy mije -mondta anyám.

   De nemcsak azért nem akartam hozzámenni, hanem azért, mert nekem a Balog Józsi tetszett. Napszámos legény volt, Sokat dolgozott nálunk. Olyan vicces legény volt. Olyanokat mondott, hogy azon mindig nevetni kellett. Hozzám nagyon kedves volt "Így Bözsike, úgy Bözsike, majd én Bözsike". A legemlékezetesebb egy szüret volt. Én a bakon ültem édesapám mellett, a Józsi meg hátul állt a csömögés hordónál. Amikor hazaértünk,  gyorsan odajött hozzám.

    -Lesegítelek Bözsike, nehogy eltörjön a bokád.

   -Átkarolta a derekam, aztán leemelt a kocsiról. Nekem az egész testem belebizsergett. Attól kezdve gyakran álmodtam, hogy a Józsi az uram, egy ágyban fekszünk, ölelget, simogat. Mondtam is édesapámnak, ha a Balog Józsi megkérné a kezem, hozzámennék feleségül. No ekkor kitört a botrány. A Józsit elmodták mindenféle éhenkórász csavargónak, senkiházinak, koldusnsk, aki a kutyáját sem tudja eltartani, mert semmije sincs, még egy darab földje se. Erre én azt mondtam, akkoris hozzámegyek, ha csak egy gatyája van. Ha hozzá nem mehetek, elmegyek apácának.

  - Mész ám a jó fenébe, nem apácának, elmész Pestre cselédnek a Hirtékhez, már hívtak is!

    Később is kérdezték:

   -Hozzá mész e a Steiner Ferihez?

    Én csak azt feleltem, meglátom, ha megkéri a kezem, de a Feri nem jött, nem is küldött senkit lánykérőbe, így aztán nyeregben voltam. Rangsoroltam a lehetséges dolgokat. A legjobb az volna, ha feleségül mennék a Józsihoz, ha ez nem menne, apácának is jó lenne. Nem kellene olyan emberrel élni, akit nem szeretek, jó lelkű kedvesnővérekkel tölteném napjaimat.Ettől sokkal rosszabb lenne, ha el kellene mennem szolgálni, de a legrosszabb az lenne, ha hozzá erőltetnek a Ferihez.

     Éjszaka keveset aludtam, bántott a bizonytalan jövőm. Egy vasárnap 11 óra tájban kopogást hallottam az ablakomon, a Steiner Feri volt.

    -Bözsi, éjfélkor gyere ki az öregapád sírjához a temetőbe, beszédem lesz veled, ott lesz a Rózsika is! Nagyon fúrt a kiváncsiság, mit akarhat, a kezem nem akarja megkérni, az biztos, ahhoz nem kellene a Rózsi. Mit forgathat a fejében!Sötét téli éjszaka volt, rettenetesen féltem. Jó melegen felöltöztem, kimásztam a kisszobám ablakán. Mindenki nagyon mélyen aludt. Mikor kiértem, a Rózsi meg a Feri már ott volt. Apád elmondta a tervét, hogy engem névleg elvesz feleségül, de nem hálunk együtt, mert ő a Sipos Rózsit szereti, valójában ő lesz a felesége, de azt senkinek nem szabad tudni.

    -De Józsi, az oltár előtt, az Isten színe előtt esküszünk, megver az Isten, ha hamisan esküszünk!

    -Az igent úgy kell mondanunk, hogy az i-t elharapjuk, aztán morgunk valamit, a pap úgyis igennek érti, mert annak akarja érteni, ha meg elérti, ő felel Isten előtt érte.

    Én úgy voltam, ez nem olyan jó, mintha a Józsi felesége lennék, de a három rossz közül ez volt a legkevésbé rossz. Nem kellett lefeküdnöm Ferivel, akitől viszolyogtam. Szabadságot kaptam, így ha kedvem tartja, összejövök a Józsival, majdnem olyan jó, mintha a felesége lennék, az öregekkel sem kell ujjat húznom.

     Másnap apád megkérte a kezem, az öregek örültek.Eljegyzés, lakodalom, minden simán lezajlott. Közös szoba, külön ágy, érdekes helyzet volt. Sokat imádkoztam akkoriban, kértem a jó Istent, bocsásson meg, mert bűnösnek éreztem magam, hamisan esküdtem az oltár előtt, lelkiismeretfurdalásom volt.

     A Rózsika sokszor volt nálunk, mindenféle asszonyi munkát csinálgatott. Kicsit bosszantott, hogy én vagyok az asszony, de velem senki nem hál, anyád meg minduntalan szerét teszi, hogy összebujjon édesapáddal. Szóltam édesapádnak, hogy vincellér kellene a szöllőhöz, mert annyi mindent ő sem bír, a Balog Józsi lenne a legjobb, becsületes, dolgos ember. Apád tudta, miben sántikálok, nem jó kedvvel, de ráállt a dologra. Attól kezdve gyakran jártam a szöllőbe gyomlálni, vakarni, takarítani, ami jött sorba. A Józsi is be volt avatva a dologba, én elmondtam neki mindent, ugyanolyan kedves volt hozzám, mint szokott, levetkőztetett, ágyba bujtunk, egymásé lettünk. Én megfogadtam neki, hogy a felesége vagyok, más férfi soha nem kell, hű leszek hozzá, és ha a Feri követelné a jogát, ellenállok, elszökök tőle ide a présházba, minden titkot kiteregetek, vejen meg a jó Isten, ha nem így teszek!

     Nem környékezett meg a Fei, elég volt neki a Rózsika, hamarosan teherbe is esett, én sem akartam lemaradni, jöttek a gyerekek, szép sorba, itt is ott is. Nagyon is meg voltam elégedve a sorsommal. Igazándiból annak a felesége voltam, akit szeretek, a Józsié. A Józsi szegény ember volt, de a gyerekei, ha arra kerül a sor, mégis örökölnek, mert hivatalosan a Feri gyerekei, édesanyád már nem így gondolkodott

    -Feri, én már három gyereket is szültem neked, de ha arra kerül a sor, nem örökölnek, mert hivatalosan a Józsi az apjuk.

    Biztosan mondta édesapád, hogy amikor a Rózsi teherbe esett, megbeszéltük a Józsival, hogy vegye el feleságül, de csal névleg, mert ugye valójában a Rózsi a gazdáé. Ne haragudj, hogy édesanyádról így beszélek, de ez az igazság.

    Az esküvő után a Rózsi beköltözött a présházba. Nem voltam nyugodt, féltettem a Rózsitól a Józsit. A legváratlanabb időben mentem a présházhoz, kulcsom volt hozzá, de soha nem találtam őket úgy, hogy turbékoltak volna. Mikor felmentem a Józsihoz, Rózsit elküldtem a szöllőbe, ki is ment, csak egy óra mulva jött vissza, akkor sem jött be, amig valamelyikünk ki nem jötta szobából. A présházban két kis szoba volt, külön aludtak.

    Sokat jártam templomba, úgy éreztem, ennek a boldogságnak megfizetem az árát. Boldog voltam. Nagygazda felesége voltam, dirigáltam, tiszteltek. Sokat dolgoztam, de kimerülésig soha. Mindenünk megvolt, a vagyon is az én gyerekeimnek állt. Imádkoztam, hogy bocsásson meg a jó Isten, hogy nagygazdáné létemre csak cafka vagyok, mert nem az oltár előtt esküdött urammal hálok, hanem a vincellér Józsival. Az is bántott egy kicsit, hogy a Feri igazi gyerekei semmit sem kapnak a vagyonból. Amikor négyesben voltunk, a Rózsi ezt mindig a szememre is vetette.

     Fiatal pap jött a pébániára, gyóntatómul választottam. Elmondtam neki mindent, hogy nagyon bűnösnek érzem magam, a fital pap ahelyett, hogy megdorgált volna, azt mondta:

     -A házasságok nem az oltár előtt köttetnek, azt két ember köti, az oltár előtt csak bejelentik, megerősítik. Bűnös vagy lányom, de a jó Isten megbocsát, csak hű legyél ahhoz, akihez te hűséget esküdtél.

     Megkönnyebbültem, ez a pap meggyógyította a lelkem. Föloldozott, de olyan sok miatyánkot, üdvüzlégyet, hiszekegyet rótt rám, hogy azon a misén nem is tudtam áldozni, csak egy hét mulva, amikor a penitenciát teljesítettem.    Aztán jött a háború, mind a két embert elvitték a frontra, nyakunkba szakadt a munka, én kocsiztam, szántottam is. Se erőnk, se idegünk nem volt arra, hogy az örökségre gondoljunk.

     45-ben édesapád hazajött, de szegény Józsi odamaradt. Apád csont bőr volt, nagy szerencséje volt, hogy az első transzporttal hazaengedték, ha ott tartják még egy két hónapig, biztosan belehal. Úgy gondoltam, ágyba nem bújtam vele, de az mindenképpen kötelességem, hogy meggyógyitsam, megerősitsem. Ha a Rózsi jött, elküldtem valami munkára, én meg finomakat főztem a Ferinek, orvost hívtam hozzá, javasasszonyokat, kíméltem. Mindenféle fűveket főztem, azok levében fürdettem, fürdés után masszíroztam, ahogy a kuruzsló parancsolta. Egyik ilyen fürdés meg masszírozás után a Feri, mármint édesapád magához húzott, átölelt, csókolt, magáévá tett, nem tudtam neki ellenállni, amilyen szerencsém volt, mindjárt teherbe is estem. Ez megint nagy lelkiismeretfurdalást okozott, nem tudtam saját szemembe nézni, édesanyád tekintetét is kerültem. Egyik vasárnap délután kettesben maradtunk a Rózsival, már látszott rajtam, hogy állapotos vagyok, szemrehányást tett

    -Figyelj Bözsi! Az öregapád sírjánál ott a temetőben nem erre esküdtünk meg!

     Nekem amugy is lelkiismeretfurdalásom volt, amiért Ferihez bújtam, a Józsit vártam is meg nem is haza. Vártam, mert szerettem, mindig az járt az eszemben, él e, hal e. Hol lehet, ha él, biztos sokat szenved, biztosan csak rám gondol, mit hazudok neki, ha hazajön, megbocsát e. Nem feleltem édesanyádnak, csak sírva fakadtam, letérdeltem eléje, aztán elmondtam neki mindent zokogva. Tíz perc mulva mind a ketten úgy bőgtünk, mint a záporeső. Rendes volt édesanyád, azt mondta:

      -Egy család vagyunk, ne marjuk, inkább segítsük egymást, fel kell nevelni a gyerekeket, gazdálkodni kell, hogy semmi ne menjen bitangba. Többet nem esett szó a dologról. Egyszer csak azt látom, hogy a Rózsi is gömbölyödik.

     -Te Rózsi, nemhogy te is! Nekem mindegy, de mit szólnak a rokonok, meg az emberek?

      -Nem adott kenyeret se nekem, se a gyerekeimnek egyik se, hát ehhez sincs semmi köze egyiknek se!

    Akkor már a kommunisták nagy hangúak voltak, a valláserkölcsöt nem tartották fontosnak, ez is bátorította a Rózsit, hogy ne vegye a szívére az emberek gúnyos megjegyzéseit

        Én azért reménykedtem, hogy hazajön a Józsi. Letérdelek eléje, kérem a bocsánatát, meggyógyítom, mint a Ferit, aztán helyre áll a régi boldogság, máskor meg marcangolt a lelkiismeret, hogy eskűszegő vagyok, kétszer is megszegtem az eskűmet, amit a templpmban tettem meg amit a nagyapám sírjánál.

      1946 junius 16-án megszületett a Feri gyereke, csak vele törődtem, lekötötte minden gondolatom, örültem neki, nem gondoltam sem a Józsira, sem az eskűtételeimre. A híreket azért hallgattuk a telepes rádiónkon, vasárnap ujságot is vettünk, figyeltük, mit írnak a hadifoglyokról. 48 tavaszán azt olvastuk, a Szovjetúnió minden hadifoglyot hazaengedett. Ez a hír egyértelmüen azt jelentette, hogy a Józsi már nem él, hisz ha élne, már haza jött volna. Utána nagyon beteg lettem, éjszaka nem tudtam aludni, gonosz gondolatok keveregtek a fejemben, az hogy eskűszegő lettem, elárultam az uramat, hogyan halhatott meg a Józsi. Az is járt a fejemben, hogy él, Szibiriában dolgozik ólombányában, beteg, verik az őrök. Nappal gyenge voltam, fáradt, semmit nem volt kedvem tenni, fájt a fejem, a szívem, a hasam, nem tudtam enni. A Rózsi naponta háromszor is megkérdezte, mit készítsen, mit ennék. Elmentem orvoshoz, komoly bajt nem talált, azt mondta, idegkimerülésem van, nyugtató cseppeket írt fel, éjszaka ettől sem tudtam aludni, nappal viszont fáradtabb voltam. Így ment ez két évig, aztán hirtelen meggyógyultam. Hét gyerek ficánkolt mellettem, valahogy kiverték a fejemből a gonosz gondolatokat, megjött az étvágyam, tudtam dolgozni.

      5o-ben apád azt mondta, fogadjuk örökbe a Józsi gyerekeit, így legalább mindegyik egyformán örököl, már ha lesz mit.

   A Feri két és fél évig volt orosz fogságban, elmesélte, hogy ott semmijük sincs az  embereknek, minden közös, minden az államé, vagy a kolhozé, ha a kommunisták győznek, itt is úgy lesz, márpedig 49-ben a kommunisták győztek.

     51 tavaszán azt mondta a Feri, fölajánlotta a baktai szöllőt a Magyar Államnak ingyen. Mindnyájan azt hittük, meghibbant. Megkérdeztem Ferit, miért tette, azt felelte, jövőre úgyis elveszik mindenkitől, mégis más, ha önszántamból adom oda. Úgy is lett, 51-ben megszüreteltünk, 52-ben már ott volt a présházunkban a gazdaság központja, mindenkitől elvették a Baktát. A Feinek szerencséje lett a felajánlással, mert amikor a kulák listát állították össze, a baktai szőlő már nem volt a nevén, így a dunaerdei meg az ózsáki földdel csak szegényparasztok lettünk, kevesebb lett az adó meg a beszolgáltatás. A Józsi gyerekeivel együtt nagxcsaládosok lettünk, tízen ültünk az asztalhoz. A kommunisták a sokgyerekes családokat nem piszkálták annyira. Nehéz volt az élet. Én is, a Rózsi is elmentünk dolgozni. Én takarítottam, a Rózsi konyhán dolgozott. Nehezen éltünk, de hiányt nem szenvedtünk semmiben. Szegényebb emberek is voltak, a Feri fuvaros napszámba ment hozzájuk, egy fuvaros napszámért öt gyalognapszámmal fizettek, így meg lettek munkálva a saját földjeink is, a munkahelyeinkről is jött egy kis pénz. Élelemre keveset költöttünk, a földek megteremték. 61-ben jött a tsz szevezés. Az első évben jóformán semmit nem kerestünk, föléltük a tartalékainkat, a második évtől már pénzben fizetett a tsz, a harmadik évtől már meglehetősen jó kereset volt.A Feri bevitte a lovakat, de úgy, hogy ő dolgozott velük. A háztáji föld megmaradt, itt adták ki a város alatt Ruzsamájban. Fóliáztunk rajta, vittük a terményt ide a piacra a városba meg Tolnára is. Pénzeltünk belőle, kellett is a hét gyereket ruházni, tanítatni. Sokat dolgoztunk, de jól megvoltunk. Azzal, hogy hogy is volt régen az öregekkel meg a háború után, már senki nem törődött. Édesapámék elhaltak, édesanyád meg beköltözött az alsóvárosi házunkba a gyerekeivel, én meg itt élek a Ferivel. Bár külön laktunk, de sokszor voltunk együtt. A sok munka ellenére boldogok voltunk, vasárnaponként az egész család  együtt ült az asztalnál, a Ferit minden gyerek édesapámnak szólította, amikor a Balog gyerekek mondták, gyakran mosolyogva egymásra néztünk, eszünkbe jutott a régi idők huncutsága, jól esett rá emlékezni.

    Édesapád jó lelkű ember volt, akin tudott, segített, szerették az emberek, különösen azért becsülték, mert örökbe fogadta a Balog gyerekeket. Minden gyerek szakmát tanult, csak neked volt olyan jó eszed, hogy egyetemet végezz. A tööbbit már tudod.

    Végül is nem volt rossz életem, kár volt a lelkiismeretfurdalásokért a hamis eskű miatt. Ha a Józsi is hazajütt volna, semmi panaszom nem lehetne. Igaza volt annak a fiatal papnak, a fogadalmakat nem az oltár előtt

nem a hivatalokban kötjük, hanem önmagunknak. Ha azönmagunknak tett fogadalmakat megtartjuk, megmarad az önbecsülésünk. Én egyszer megszegtem a saját fogadalmam, de hát ember vagyok, esendő.

Így volt édes fiam, de kérdezd meg édesanyádat is, ott él az alsóvárosi házban, megörül neked.

Édesanyám éppen a konyhában tevékenykedett, rögtön abbahagyta, a nyakamba borult.

-De örülök fiam, hogy jöttél! Csak nincs valami baj?

-Nincs, édesanyám, csak azért jöttem, mert az ügyvédi irodában a kezembe akadt egy levél, maga írta.

-Csak nem!Nem akartam, hogy életemben kiderüljön, de ha kíváncsi vagy, elmondom neked.

A Ferit, mármint édesapádat, kislány korom óta ismertem. Mi is alsóvárosiak voltunk. Apámék sokat voltak napszámban az öreg Steinernél. Pajtáskodtunk, de igazán a tánciskolában ismerkedtünk meg. Ha lehetett, mindig engem kért fel táncolni. Annyira összhangban voltunk a táncban, szinte tudtuk egymás akaratát, gondolatát, elhatároztam, ha megkéri a kezem, a felesége leszek. Sok reményem nem volt, mert szegény leány voltam, ő meg gazdag. Annak idején senki nem törődött azzal, ki szeret kit. A lánynak is legalább annyi vagyonának kellett lenni, mint a legénynek, ha szegényebb leányt vettek el, az élete végéig hallgathatta, én hoztam a többet a házhoz, fogd be a szád! Ha meg semmije nem volt a leánynak, cselédje lehetett mindenkinek, ráadásul mindig azt hallhatta:

-Te csak hallgass, a meztelen seggednél egyebet nem hoztál a házhoz.

Bele is nyugodtam, hogy Steinerné nem leszek, pedig nagyon várok rá. Szép legény volt a Feri. Magas volt, sötétbarna hajú, égszinkék szemű, egyik sem volt olyan szép a tánciskolában. Olyan szépen tudta mondani, hogy Rózsika, olyankor mindig majd elájultam.

     Egyszer elterjedt a hír, hogy a Feri elveszi a Neiner Bözsit. Hogy én mit nem mondtam akkor a Bözsiről! Mindennek elmondtam, csak nagyságos asszonynak nem, majd kimentem a ház végébe, aztán egy órát úgy bőgtem, csak úgy potyogtak a könnyeim. Jött a Feri, kérdeztem:

    -Igaz, hogy megkérted a Neiner Bözsi kezét?

    -Kérte a ménkű!Persze az öregek nagyon szeretnék, hogy egy legyen a két Bakta. Akármekkora lesz is apám Baktája, én akkor sem élek együtt azzal a kriptaszökevény vasalódeszkával!

    Én akkor olyan szerelmes lettem édesapádba, hogy ott akármit tehetett volna velem. nem ellenkeztem volna.

    Híre terjedt, hogy a Ferit megbicskázta az apja, akkor megint rohantam a ház végébe, az orgona bokor alá bőgni fél napot is. Szegény Ferit talán meg is ölik, amiért engem szeret. Mondtam is édesanyámnak:

      -Én a Szőke kobolyába vetem magam, vagy a Csörgetékbe, ha nem lehetek a Feri felesége!

      -Ezért ne legyél öngyilkos lányom, azt gondolod, hogy én szerelemből mentem apádhoz, vagy a Bütök Rozát szerelemből vette el a Steiner? A nagy büdös fenét! A főd ment a fődhöz, meg a ház a házhoz! Mi is csak úgy összegabalyodtunk, aztán amikor mutatkoztál, gyorsan oltárhoz mentünk, aztán kűzködtünk, úgy ahogy tudtunk.

    -Akkor én is odaadom magam a Ferinek, aztán nagy hassal megyek az oltárhoz!

    -Várjál, ahhoz a Feri is kell! Megkérte már a kezedet?

     Kicsit lenyugodtam, de nagyon szomorú voltam.

    Egyik éjszaka kopogtatott a Feri az ablakomon, finoman, halkan. Mióta bánatos voltam, nagyon keveset aludtam, akkor is nagyon ébren.

    -Rózsika, gyere!

     Indultam, mentem, a világ végére is elmentem volna, ha a feri hív. Negyes óra lehetett hozzánk az alsó temető, útközben elmondta a tervét, hogy csak cirkusz lesz az egész, az esküvő, a lakodalom, meg minden, de ő csak engem szeret, én leszek a gyerekeinek az édesanyja, meg ha szeretni akarjuk egymást, módját ejti, hogy tudjuk. Hideg is volt, de ha  negyven fok lett volna, akkor is nagyon mellé bújtam volna. Ez a Feri nemcsak szép, erős, gazdag, de még okos is. Nem kell az öregekkel összeveszni, mégiscsak az enyém lesz a Feri, a Bakta is egyben lesz. Az adott helyzetben jobb megoldás nincs, én is úgy láttam. Odaártünk, hamarosan jött a Bözsi is. Másfél órát beszélgettünk. A feri elmondta a tervét, hogy csak névleg veszi el a Bözsit, de nem tekinti feleségének, csak egy fedél alatt lesznek, valójában én leszek a felesége. Én még maradtam volna, mert a Feri is ott volt, de a Bözsi azt mondta, fázik. Hazakísértük a Bözsit, majd hazakísért a FeriA kapuban még beszélgettünk, magához szorított, szájon csókolt. Nagyon boldog voltam. Megígértem a Ferinek, hogy úgy szeretem, mint hites uramat, soha más férfi nem kell, Isten engem úgy segéljen, esküszöm. Aztán beloóztam.

      _ Hol voltál?

      Mit mondhattam, pisálni. Nem firtatta édesanyám, mi hogy volt. Nekem megjött az étvágyam, egész nap csak daloltam, örömmel dolgoztam, mintha kicseréltek volna. Vasárnap misére mentünk. Mise után a pap kihirdette a Neiner Bözsit meg a Steiner Ferit. Édesanyám azt hitte, elájulok, de csak annyit mondtam, az ő dolguk.

    -Igazad van lányom, nem szabad olyan szekérre kéredzkedni, ami nem vesz föl.

      Megvolt az esküvő, a lakodalom. A Feri jött,hogy Rózsika, lenne a háznál egy kis munka. Husvétra meszelkedni, takarítani kell, a Bözsi egyedül nem bírja. Mentem, örömmel dolgoztam estélig, majd kinéztem az utcára:

    Jajj de sötét van, ilyen későn nem merek egyedül hazamenni!

    -Márpedig házas ember létemre nem kísérgetlek Rózsika, aludj meg a kisszobában!

    Bementem, de nem jött álom a szememre, egyre csak a Feri járt az eszemben. Egyszercsak megjelent előttem. Nem szóltam semmit, felhajtottam a dunyhát, magamhoz húztam. Ez volt a nászéjszakánk. Reggel folytattam a munkát. Harmadik nap hazamentem, szinte látogatóba, édesanyám várt:

    -Te meg de elmaradtál!

    Megesküdtünk, hogy a temetőben tett eskünket nem mondjuk el senkinek, így édesanyámnak sem mondtam el, csak annyit mondtam, ne féltsen, tudok én magamra vigyázni, meglázja, minden rendben lesz, ne aggodalmaskodjon!

     -Édesanyám többet nem szólt az elmaradásaimról, a Feriről sem, az élet ment a maga útján, csak amikor hegyesedett a hasam, akkor állt elő édesanyám:

   -De az anyád büdös kurva hétszentségit!Hogy lehettél a gazdának a cafkája! Hát ezért maradoztál el!

    _ Jól mondja édesanyám, maga volt az! Maga állt az oltár elé nagy hassal, amikor velem volt terhes!

    -De engem a Sípos el is vett, de téged a gazda nem vesz el, mert ott a felesége, te csak a kitartott kurvája vagy!

    -Édesanyám, ilyent mégegyszer ne merészeljen mondani, mert olyant teszek, hogy mind a ketten megbánjuk.

   Felemeltem édesanyám, aztán teljes erőmből belevágtam az ágyba, az nágy azon nyomban le is szakadt nagy reccsenéssel.

    -Ha tudni akarja, nem a gazdától, hanem a Balog Józsitól vagyok terhes, el is vesz feleségül.

   Édesanyám megijedt az eséstől is meg a reccsenéstől is , három napig nem szólt hozzám, a harmadik nap annyit mondott:

     Ne haragudj lányom!

    Nagy szó volt akkor, hogy egy szülő bocsánatot kér a gyerekétől. Eljegyzés, kihirdetés lakodalom gyorsan követték egymást. Lakodalom után én is odaköltöztem a présházba. Csak mostanában hívják úgy, hogy présház, akkor csak tanya volt.Ha csak a pincefeljáró fölé építettek egy helyiséget, akkor egyszerüen pincének hívták, ha egy vagy két kisszoba is volt, akkor már tanyának. Felköltöztem, én aludtam az egyik kisszobában, a Józsi a másikban. Amikor jött a Bözsi körülnézni, mondta, Bözsi, menj a szőlő tulsó végébe, nézd meg a veteményt! Mentem én serényen, másfél óráig vissza se jöttem, akkor is csak úgy mentem be a tanyába, ha valamelyikük már kijött. Később már észrevettem, amikor a Bözsi baktatott fölfelé, nem is talált otthon, számoltam, mennyi idő kell nekik a szerelmeskedésre, csak akkor jöttem vissza, amikor már tettek vettek a tanya körül, vagy amikor a Bözsi már ott sem volt. Megtehettem volna, hogy elcsábítom a Józsit, de Isten látja a lelkemet, a hátam közepére sem kellett, nyomába sem léphetett a Ferinek,meg én igazi eskünek a temetőben tett esküt tekintettem, ahol az őseink voltak tanúk, ahol megfogadtuk, hiába a szüleink akarata, hiába a templomi esküvő, az az érvényes, amit ott fogadtunk egymásnak. Merem állítani, nekem izgalmasabb volt, mintha a Ferivel esküdtem volna meg, aztán éjjel-nappal együtt lettünk volna, az egész olyan volt, mint az édes lopott gyümölcs. A féltékenység is ott volt a kisagyam hátsó szögletében. Sokszor elképzeltem, hogy a Feri meg a Bözsi egy szobában alszanak. A Ferinek csak annyit kellene, Bözsike, gyere ide. Senki nem tudná meg, mi történt az éjszaka. Ha éjszaka ilyesmi járt az eszemben, másnap késő délután lementem a városba, megkérdeztem a Feritől, nem kell e segíteni valamit. Általában kellett. Hamar besötétedett, ott aludtam a kisszobában, a Feri meglátogatott, aztán elszálltak a ködös gondolatok. Olyan is volt, hogy a Feri jött föl, a Józsi hagyott magunkra, de éjszakára mindig hazament, mint ahogy erkölcsös házasembernek illik

    Nagyon szép évek voltak, én nagyon boldog voltam. Nem volt lelkiismeret furdalásom. A Bözsinek lehet, hogy volt. Sokat járt templomba, minduntalan gyónt, áldozott. Egyszer mondta is nekem:

    -Jajj Rózsi, nem ver meg bennünket a Jóisten, amiért hamisan esküdtünk az oltár előtt?

    -Ne gondold azt Bözsi! Őseink előtt tett eskű az érvényes. Némelyik pap bűnösebb, mint mi. Te is tudod, a Péteri Viktor plébános szeretője a törvényszéki elnök felesége, a Dörögdi tisztelendő meg az újvárosba jár a Gizihez, akkor nem vagyok én, vagy te különb náluk?

    Többet nem szólt róla a Bözsi. Megértettem a Bözsit, nagyon vallásos volt, ha nem sikerül úgy ez a szerelmi négyszög, ahogy sikerült, elment volna apácának.

    Engem azért nagyon bántott, ha egyszer arra kerül a sor, az én gyerekeim, akiknek a Feri az édesapjuk, nem örökölnek, nem is mondhatják a Ferinek, hogy édesapám, pedig annira hasonlítanak rá. Aztán jött a háború, mindkét embert elvitték katonának a frontra, mindketten sirattuk a szeretőnket meg az urunkat meg dolgoztunk férfi munkát, női munkát egyformán. Olvastuk az ujságokat, hallgattuk a híreket a telepes rádión. Még akkor is megtartottuk a rádiót, amikor itt volt a front, pedig rendelet volt, hogy le kell adni, levittük a pincébe, az antennájára meg a száradó ruhát akasztottuk. Hallgattuk a híreket, abban reménykedtünk, hogy megjönnek az embereink.

 Elmúlt a háború, de az emberek nem jöttek, csak az egyik. Látod én nem bújtam mindig a templomot. engem mégis jobban szeretett a jó Isten, az én emberem jött haza, igaz, csont bőr volt, alig állt a lábán, de hazajött. A bözsi sokat sírt, csak én tudtam, hogy miért , a többieknek azt mondta, örömében, hogy hazajött az úra. Hogy milyen jó feleség, azzal bizonyította, hogy orvost hívott a Ferihez, meg javasasszonyt, kuruzsló bűbájost is, amit mondtak, mindent megtett a Ferivel, etette, itatta, kímélte, fürdette, masszírozta. Hozzám nem közeledett a Feri, nem is vártam tőle, hiszen alig hogy élt. Egyszercsak azt látom, hogy a Bözsinek gömbölyödik a hasa, minduntalan elszédül, időnként öklendezik. Akkor már három gyerek szülése után voltam, nem volt nehéz rájönnöm a terhességre, meg arra, hogy ki a gyerek apja. Nem bírtam ki, rá kellett szólnom:

   De Bözsi!A jó templombajáróbüdös kurva uristenedet! Fogadjunk, hogy az én emberem a gyereked apja, akit a hasadban hordasz!

    A Bözsi nem védekezett, térdre borult előttem, átfogta a térdemet, úgy könyörgött, hogy bocsássak meg neki, csak úgy folyt a könny a szeméből, csorgott a lábam szárán. Ahogy ez történt, én is el kezdtem bőgni, folyt a könnyünk, sírtunk, jó, hogy senki nem látta, nem tudtuk volna megmagyarázni. Elmondta a Bözsi, hogy történt.

    -A javasasszony azt mondta, hogy a fűveket bele kell tenni a forró vízbe, amikor annyira kihűl, hogy elbírja az ember bőre, bele kell menni neki meztelenül, bent kell maradni, míg langyos nem lesz a víz, akkor ki kell szállni, fölfeküdni az ágyra, aztán masszírozni kell mindkét lábát az öregujjától a combtövéig, utána meg a nyakától az ágyékhajlatáig. Amig ezt csináltam, megpezsdült a férfiasságában a vér, magához húzott, nem bírtam ellenállni. Most már szégyellem magam, nem ismétlődött meg a dolog, de a vérzésem elmaradt, aztán így vagyok. Ne haragudj, nem tudtam mást tenni. A hites uram ápolását nem bízhettam rád. Megszóltak volna, téged is, engem is. Vetettem volna el az uram gyerekét, amikor hazasegítette az Isten. Úgy össze van keveredve bennem minden!

    -Ne törődj vele, hogy így elmondtál mindent, meg is bántad, nem haragszom rád, van itt öt gyerek, a hatodik is felnő.

     Akkor megint el kezdett sírni a Bözsi, hogy a Józsi, csak a Józsi is hazajönne! Az se lenne baj, ha lekurvázná, ha elzavarná a héztól, csak legalább tudná, hogy él, hogy jól van.

    Később napirendre tértünk felette, dolgoztunk, csereberéltünk. A városi nép jött a földekre élelemért. Könnyen megmunkáltuk a birtokokat, borért, élelemért kaptunk munkást, napszámost.

    Megszületett a háborús gyerek is, engem is időnként meglátogatott a Feri, visszaállt a régi viszony köztünk. A Bözsi esetét úgy mondta el, hogy a fogolytáborban, meg még utána is jóideig eszébe sem jutott, hogy valaha is  megkívánja az asszonyt, aztán amikor a Bözsi masszirozta, hirtelen erős vágyat érzett a szex iránt, nem tudott ellenállni. Csak annyit mondtam rá:

    -Nagy francok vagytok ti mind férfiak.

      Aztán többet nem beszéltünk róla. Boldog voltam, hogy visszajött, hogy néha hozzám bújt. Nagyon szerettem, annak ellenére, hogy az első szerelmes tette az volt, hogy megcsalt a hites feleségével.

     Nem maradtam el a Bözsi mögött, hamarosan én is teherbe estem veled. A Bözsit elfoglalta a gyerek. A Feri  fuvaros napszámot vállalt, visszasegítettek. Nem volt különösebb gond, amíg meg nem jelent a hír az újságban, hogy miknden hadifogoly hazajött az oroszoktól. A Bözsi nagyon megbetegedett. Nem evett, fogyott, nem tudott dolgozni. Vittük orvoshoz, mindenhova, de csak sorvadozott. Én tudtam, hogy lelkibeteg a Jözsi miatt, de nem tudtam rajta segíteni. Néha elmondta, minden más lenne, ha aJózsi ittthon lenne. Nem is tudtam, hogy vígasztaljam, azt nem mondhattam,, hogy az enyém maradt volna oda, az övé nem, inkább a munkába vetettem bele magam. Volt mit tenni, a földek, a szőlő, a hét gyerek. Igaz, volt mindig segítség, de így is minden este nagyon fáradt voltam, a Feri is.

     Egyszer azzal jött haza a Feri, hogy odaadta a Baktát a Magyar Államnak. Mind a ketten azt gondoltuk, hogy a Feri meghibbant. Azt a gyönyörű tíz holdas szőlőt, meg a tanyát. Nincs ennek ép esze! Akkor kerültek fölül a kommunisták. Köpködtak utánunk a gazdák, azt mondták a Feriről, hogy a kommunisták seggit nyalja. A következő évbnen mindenkitől elvették. Nekünk a kuláklistázásnál emiatt lett szerencsénk, mert amikor számba vették a birtokokat, a szőlőt már nem számolták hozzá, így csak szegényparasztok  lettünk, nem lettünk kulákok. Nem volt olyan nagy a beszolgáltatás, az adó, nem hurcolták el a Ferit, mint a többi gazdát. Ekkor értettük meg, hogy édesapád milyen okos ember. Te örökölted az eszét.

    -Ahogy a szőlő elment, kevesebb lett a munka, de a pénz is. Szerencs, hogy a Bözsi addigra meggyógyult, így mind a ketten elmehettünk dolgozni, a földet meg vasárnap dolgoztuk meg. A Feri fuvarosnapszámmal szerzett egy kis pénzt meg gyalognapszámosokat. 56 után megszüntették a beszolgáltatást, egy kicsit könnyebb lett. Akkor már te is nagyfiú voltál, emlékszel a dolgokra.

    52-ben azt mondta a Feri, itt vannak ezek a szegény kis árvák, odamaradt az apjuk, örökbe fogadom őket, legyünk mi egy szép nagy család, legyen hét édesgyerekem! Attól kezdve édesapjuknak szólították az édesgyerekei is. Az örökséggel nem törödtem. Már mindenki látta, itt örökség nem lesz. Ha az állam úgy akarja, mindent elvehet, vagy belehajt bennünket a kolhozba. Csak arra kértem a jó Istent, egészséget meg erőt adjon, hogy fel tudjuk nevelni a gyerekeket, hogy szakmát adjunk a kezükbe, aztán a kezük, az eszük által boldogulnak.

    Hogy boldog voltam e? Boldog voltam. A templomi eskűt nem vettem komolyan. Nagy felhajtás! Eszembe jutott, hány leány, hány legény hazudott ott, hogy szereti a mellette levőt, pedig csak a szülők akaratát teljesítették, mi sem voltunk rosszabbak, inkább jobbak, mert volt egy másik eskű, ami az igazi volt. Én hű is maradtam ehhez az eskűhöz, a Feri meg a Bözsi megszegte, jó érzés volt, hogy mind a ketten tőlem kértek bocsánatot, nem nekem kellett a másiktól. Férfi ember könnyen túlteszi magát az ilyenen. Szegény Bözsit sajnálom, vallásossága miatt mindig szenvedett a hamis templomi eskű miatt, egyszer a magunk közti eskűt is megszegte. Én nem haragszom rá, de ő ugy érzi, hogy az ő istene, aki a Nap  mögül kes rá, nem bocsájtja meg.

      Egyszer eszembe jutott, hogy ezek a gyerekek nem is tudják, hogy kitől származnak, ha valami örökletes betegség ütné fel a fejét, a származás félreismerése miatt az orvosok nem is tudnának segíteni rajtuk, elhatároztam, hogy megírom az ügyvédnek az igazságot, ha baj van, az egészség érdekében fedje fel azt. Így jutott el a levél az elődödhöz, aztán meg hozzád.

     Nemsokára 5o éve lesz, hogy a Feri meg a Bözsi megesküdtek, úgy illik, hogy aranylakodalmat rendezzünk. Úgy gondolom, tartsuk a Gemencben, ott elférünk. Számoljuk csak össze, hányan leszünk!. Hárman vagyunk öregek, a Bözsinek három fia van ,nekem négy, mindegyik gyereknek van felesége. Lacinak 3, Andrásnak négy, Bélának 3, Istvánnak négy, a kis Ferinek 3, a Józsinak 2, nektek is van kettő, ha jól számoltam az éppen 38. Betöltjük a termet.

   Most, hogy nyugdíjas vagyok, van időm, sokat gondolok a régi időkre, mindannyiotokat nagyon szerettem, és szeretlek most is, nem tettem különbséget, kinek az apja a Feri, kié a Józsi. Talán azért tudtalak benneteket annyira szeretni, mert én is kaptam szeretetet. Nagyon szeretett a Feri, minden szava még ma is olyan, mint a simogatás. Arról nem tehet, hogy egyszer megcsalt, valamelyik bűbájos vén kurva megbabonázta, őt is meg a Bözsit is, bár nem tudhatta, hogy szerelemre irántam kell gerjeszteni a Ferit, nem a Bözsi iránt. Mégse modhatta a Bözsi, hogy öreganyám, ha meggyógyul az uram, ne engem kívánjon, hanem a napszámosunkat a Sípos Rózsit.

     Hogyan is üljünk a nagy asztalnál a Gemencben? A főhelyen a Ferinek kell ülni, jobbról mellette a Bözsi, csak ő a felesége. Bözsitől jobbra az asztal hosszú oldalán az ő gyerekei, a Steinerek, a feleségeik, meg az unokák. A Feri bal kezénél levő hosszú oldalon a szíve felől az édesgyerekei. Te mellettem ülnél, hogy ne legyek egyedül. Én meg szemben ülnék a Ferivel, tudod úgy szoktuk mondani, szembe babám, ha szeretsz.

      Édesanyám, én is gondoltam az aranylakodalomra, egy kis verset írtam, szívesen elmondanám:

                  Halkulnak a fények,

                  Tűnnek a remények,

                  Elmúlnak az évek,

                  Letelik az élet.

                  Kezem a kezeden,

                  Szemem a szemeden,

                  Szeretet végtelen,

                  Örök a szerelem.